A DualDur teszt egyedülálló magyar innováció, mely képes láthatóvá tenni a Lyme-kórt okozó baktériumot, a Borreliát.

Egy egyszerű vérvételt követően a kórokozót már a fertőzés korai stádiumában (4-6 nappal a kullancs-csípés után) és a későbbi szakaszokban is képes kimutatni.

Negyven év tudományos munkájának gyümölcse, több tízezer elvégzett teszt és Európa legnagyobb Lyme diagnosztikai kutatása igazolja. Az Európai Parlament állásfoglalása a Lyme-kórról a DualDur-t és hasonló innovatív megközelítéseket javasol a kór korai felismerésére. A DualDur az egyetlen olyan diagnosztikai eljárás a Lyme-kór kimutatására, amelyet nyilvános, előre megtervezett kutatásokban, Európában igazoltak és magyarországi, akkreditált laboratóriumban végeznek.

Miután a DualDur teszt segítségével közvetlenül a kórokozót mutatjuk ki, így nem csak kézzelfogható bizonyítékot nyújtunk a fertőzés tényéről, de a terápiával kapcsolatban is eligazítást tudunk adni az orvosoknak.

A DualDur az első általánosan használható laboratóriumi teszt, amely képes annyi kórokozót koncentrálni a vérmintából, hogy azok mikroszkóppal is láthatók a betegség folyamán, akár a krónikus tünetekkel rendelkező szakaszban is.

A rendszer mesterséges intelligencia segítségével képes arra, hogy elkülönítse a tünetekkel még nem rendelkező, és a szakértők által már feltehetőleg kezelésre javasolt eseteket.

A teszt elvégzését szakorvos javaslatára ajánljuk, tünetek jelenléte nélkül csak a kezelés sikerességének ellenőrzésére javasoljuk!

További információ a DualDur tesztről itt.

A vérvételről további információ itt.

A vizsgálatra a lenti űrlap kitöltésével is jelentkezhet, melynek alapján kollégáink megkeresik Önt.

 

*A képeken egy Immunfluoreszcens reagenssel jelölt Borrelia burgdorferi baktérium látható, a DD-Lab Kft saját felvétele.